Kastélybulit tartott az Irie Maffia

News

Kastélybulit tartott az Irie Maffia

Index cikk a forgatásról: "A Prop Club a kastélybuli díszleteivel segítette a stábot."

2017. október 5., csütörtök, 17:42

Kastélybulit tartott az Irie Maffia

2017.10.05. 17:42

"Bárhol járunk, iszunk vagy szállunk, mindig hajt a vérem" – énekli legújabb klipdalában az Irie Maffia. Az Ez a jó című szám egy igazi bulihimnusz, amelyhez most igazi bulis hangulatú klip készült.

A videót Somogyi Márton rendezte, a producere Tiszai András volt, aki már régóta ismeri a zenekar tagjait, jártak együtt az olaszországi Rototom reggae-fesztiválon is, de klipen korábban még sosem dolgoztak együtt, ez volt az első alkalom.

Az alkotók szerint a dal klipje egy igazi szerelemprojekt volt rengeteg önfeláldozó munkával. A zenekar a videó kedvéért a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt vette birtokba, ahol két napig forgattak, a stáb egy része ott is aludt, de nem sok idejük maradt pihenni, mindössze két-három órát szunyókáltak, hogy időben be tudják fejezni a munkát. 

A klipet készítő PUR E videós csapat nevében Tiszai az Indexnek elmondta, hogy bár elsőre úgy tűnt, kis büdzséből kell megoldaniuk a videó elkészítését, ám végül a Ballantines is beszállt a projektbe, ami újabb kapukat nyitott meg előttük – úgyhogy ne lepődjön meg senki, ha viszkisüveget lát a klipben. A Prop Club a kastélybuli díszleteivel segítette a stábot.

×